![Program](/img/placeholder/large_placeholder.jpg)
MAO Exkluzív: Bacsó Kristóf szerzői estje
21:00
Opus Jazz Club
Modern Art Orchestra
Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
Bacsó Kristóf Quartet, Triad, Oláh Kálmán Sextet, Balázs Elemér 'Always that moment'-zenekara, Szalóki Ági Karády-projektje, na és végül, de nem utolsó sorban a Modern Art Orchestra, illetve a MAO Session sorozat. A felsorolt eddigi Opus-os fellépések alapján Bacsó Kristóf szinte 'hazajár' ebbe a jazzklubba, mégis a szokásos MAO-Exkluzív esteknél is 'nem mindennapibb' esemény lesz a big band havi sorozatában helyet kapó önálló szerzői estje.
Szólistaként, hangszerelőként és zeneszerzőként természetesen eddig is jócskán közreműködött a Modern Art Orchestra munkásságában, már a 2009-es BMC-s kiadású Ecletic Path című MAO-lemezen is ő jegyezte az album egyharmadát. Majd 2011-ben Lunar Dance című darabjával bejutott a Brussels Jazz Orchestra által szervezett nemzetközi zeneszerzőverseny döntőjébe, a rákövetkező évben pedig Nocturne című kompozíciója második díjat nyert a Magyar Jazz Szövetség által rendezett zeneszerzőversenyen.
Mindezek a jelek újból és újból arra engedtek következtetni, hogy egy egyre mélyülő kapcsolat bontakozik ki a szaxofonos-zeneszerző és a nagyzenekar között. Az évekig gondosan érlelt komponálási folyamat fontos összegzéseként hamarosan egy kizárólag Bacsó Kristóf-szerzeményeket tartalmazó új MAO-lemezt foghatunk a kezünkben, melynek ezúttal teljes anyaga bemutatásra kerül.
Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a JEGY.HU oldalon.
mao.hu
www.kristofbacso.com
℗ BMC