Program

M•A•P Mezquida – Aurignac – Prats (ES)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Marco Mezquida - zongora
  • Ernesto Aurignac - altszaxofon
  • Ramon Prats - dob

2015-ben három kiemelkedő, harmincas éveinek elején járó zenész alakította meg a neveik kezdőbetűiből M · A · P névre keresztelt merész és eredeti hangzású katalán-andalúz triót, mely rövidesen Spanyolország egyik legkeresettebb formációjává vált, s debütáló albumukat egyből a 2016-os év legjobb felvételének választották Spanyolországban. Zenéjük a legkülönfélébb – populáris, akadémikus és szabad – műfajok és stílusok regeneratív szintézise, mely képzeletbeli helyekre és korokba repíti hallgatóit. Mezquida muzikalitása, Aurignac szenvedélye és intenzitása, illetve Prats strukturált fantáziája alkotja azt az ötvözetet, mely a M · A · P erőteljes, meglepetésekkel teli élő előadásainak védjegye – ahogy azt elragadtatott koncertbeszámolókból vett néhány alábbi részlet is tanúsítja:

„A   M · A · P Trio bármit képes előhúzni kalapjából: hipnotikus átvezetések, tornyosuló hullámok, lírai hangulat, időnként akár már szentimentalizmusba hajló líraiság, jó kis groove-ok, ritmikai feladványok vagy éppen keleties színekkel festett zenei kárpitok váltják egymást.”  Roger Roca, elPeriódico

„Játékuk a vegytiszta jazz-energia kisugárzása, melyet merészséggel, spiritualitással és a spanyol jazzben évek óta nem tapasztalt intenzitással szabadítanak fel magukból.”  El Mundo

„Élő koncertjeiken, a stúdió kötöttségeitől megszabadulva, olykor nyers tömörséggel és intenzitással merészkednek a legkülönfélébb területekre. Bármiféle béklyótól mentes, igényesen virtuóz zenéjük a keresés és reprodukálás – olykor már-már a lehetetlen határait súroló – tökéletes egyensúlyát nyújtja”  El Club de Jazz

Marcio Mezquida jól ismert az Opus közönsége számára, melynek színpadán már négy ízben is szerepelt, különböző formációkban, szólókoncertjétől kezdve Giulia Valle két zenekarán át a Joan Vidal Sextet emlékezetes előadásáig. Ernesto Aurignac gazdag kreativitását jól tükrözik az általa vezetett együttesek, a triótól a nagyzenekarig. A sokoldalú dobos, Ramon Prats olyanokkal játszott együtt, mint Lee Konitz, Axel Dörner, Agustí Fernández, Mats Gustafsson, Joe Morris, Albert Cirera, Jorrit Dijkstra, David Murray, Seamus Blake, Dave Kikoski, Esperanza Spalding, Guillermo Klein, Bob Mintzer, Greg Ward, Perico Sambeat, vagy Deborah Carter, hogy csak néhányat említsünk. 

marcomezquida.com 
ernestoaurignac.com 
ramonprats.cat 

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
2Kép
2019 szeptember 14 szombat