Program

MoNaMo

21:00
Opus Jazz Club
Szirtes Edina Mókus - ének, hegedű Nagy János - zongora Mogyoró Kornél - ütőhangszerek Bár a trió tagjai meglehetősen különböző zenei műfaji hátérrel bírnak, mindhármójuk ars poeticájában előkelő helyen szerepel a stílushatárok átlépésére való törekvés. További közös tulajdonságaik között találhatjuk a variáció iránti vonzódást, az improvizáció szeretetét, és a zenélés mellett a zeneszerzés iránti elhivatottságot is. Nagy János (Free Style Chamber Orchestra, Nagy János Trió), Szirtes Edina Mókus (Fabula Rasa) és Mogyoró Kornél (Trans-Formation) külön-külön is a hazai jazz és folkzene, valamint crossover kísérletek kiemelkedő képviselői, a 2010-ben alakult MoNaMO-ban így aztán három, merőben új utakat kutató muzsikus kezdett együtt dolgozni. Repertoárjukban például teljesen organikusan olvad egybe a magyar protestáns ének a jazzel, egy kortárs hazai költemény a folkkal, néha olybá tűnik, hogy klasszikus zenét hallgatunk, máskor pedig egy jól ismert jazz standard csendül fel egyedi feldolgozásban. A trió tavalyi, Ne hagyj elesnem című első albuma kapcsán vallotta Szirtes Edina Mókus: „Elsősorban saját dalainkat játsszuk, melyekre minden jellemző, amit szeretünk és tanultunk. Nem hivalkodó, nem hajmeresztő, nem idegtépő muzsikát játszunk, hanem örülünk és a zene öröme miatt tesszük a dolgunkat: muzsikálunk!” A koncertre a belépés díjtalan! ℗ BMC
2014 január 08 szerda