A közkeletű vélekedés úgy tartja, hogy Rossini miután felhagyott a zeneszerzéssel, már csupán a kulináris örömöknek hódolt, éttermet nyitott, sőt még egy ételkülönlegességnek is keresztapjául szegődött. Ez persze nem a teljes igazság, kutyából nem lesz szalonna, egy valódi zeneszerzőből sem tud nyom nélkül eltűnni az alkotási vágy egyik percről a másikra.

A Rossiniben fel-felbukkanó invenció lenyomata az a kis sorozat, amely – a szerzőre jellemző, önironikus módon – az Öregség bűnei címet viseli, és egyaránt tartalmaz zongoraműveket és dalokat. Bár a nagyközönség jóformán soha nem találkozik ezekkel a művekkel, jó néhány gyöngyszem és igazi remekmű is rejtezik a túlnyomórészt asztalfióknak szánt darabocskák között.

Minden zeneszerzőnél érdekes kérdés, hogy hatott-e a zene fejlődésére, az utódokra? Biztos, hogy Rossini a zeneszerzőket éppúgy megosztja, mint a zeneszeretőket, azonban akadnak szép számmal kései tisztelői a mesternek. Ezen az estén két ragyogó szerző főhajtását adjuk elő, melyek – bár eredeti Rossini műveket dolgoznak fel – csalhatatlanul magukon viselik Resphigi és Britten összetéveszthetetlen stílusjegyeit is.