A crescendo – azaz felerősödés – akkor igazán hatásos, ha a lehető leghalkabban indul, és fokozatosan erősödik, míg a folyamat végén a zene szinte extázisig fokozódva felrobbantja a koncerttermet.

Rossini életének első két évtizede is pontosan jellemezhető a fenti sorokkal, hiszen a pesaroi vándorszínészek gyermekeként született fiú a semmiből robbant be operáival a világhírű zeneszerzők közé, sőt, műveinek népszerűsége időnként hisztérikus jeleneteket produkált a színházi közönség körében. A hirtelen siker persze jó pár, korábban feledhetetlennek hitt zeneszerző hírnevén ejtett végzetesnek bizonyuló csorbát: a leghíresebb esetben Rossini arcátlan módon a kor egyik legnépszerűbb operájának, Paisiello Sevillai borbélyának szövegkönyvét merészelte megzenésíteni. Mintha manapság valaki újraforgatná a Csillagok háborúját – csakhogy a végeredmény messze túlszárnyalná az eredetit. Ezzel a sikerrel a „pesaroi hattyú” végül is megváltotta jegyét a halhatatlanságba szóló különjáratra.