Program

Óbudai Danubia Zenekar: Rossini-sorozat – „Decrescendo” - A KONCERTRE MINDEN JEGY ELKELT!

19:00
Koncertterem
Közreműködik:
  • Óbudai Danubia Zenekar
  • Celeng Mária – ének
  • Vincze Klára – ének
  • Varga Donát – ének
  • Cser Krisztián – ének
  • Hámori Máté – vezényel

Máig rejtély, hogy Rossini, akinek lába előtt hevert az egész világ, és ami ennél is fontosabb, a kényes ízlésű párizsi közönség is a tenyeréből evett, akinek operáiért addig elképzelhetetlen összegeket fizettek a megrendelők, akiről mindössze harminckét éves korában terjedelmes, és rajongó hangvételű életrajzot adott közre Stendhal – miért hagyta abba (mint kiderült, örökre) az operakomponálást, és vonult vissza a zeneszerzői karriertől.

Ha az ebben az időszakban komponált, utolsó jelentős művét, a Stabat Matert hallgatjuk, óhatatlanul beugrik Karinthy Frigyes esete. Lehetséges, hogy megcsömörlött a sors által rá rótt vígoperaszerzői bélyegtől? Komolyabb művei nem arattak ugyanakkora sikert, mint vígoperái, miközben a zenei anyag finomsága és kifejezése – ahogy ebből a műből is látszik – vetekszik a többre értékelt „komoly” szerzők legjobb darabjaival.

Persze lehet, hogy elkerülhetetlen volt, hogy azt a túlfeszített tempót, amelyben Rossini első harminc évében élt, alkotott, és sikert sikerre halmozott, a depresszió és befelé fordulás évei kövessék. A mi szerencsénk az, hogy ezek a lelki vívódások végül zenei formát öltöttek, és így született meg szerzőnk egyik legszebb és legfontosabb műve, a Stabat mater.

2017 április 22 szombat