Szalai Péter Orchestra Squelini
- Szalai Péter - cajon, cajonito, kalimba, mbira, gato dob, aquphone
- Szőke Szabolcs - gadulka, array mbira
- Váczi Dániel - szopranino és altszaxofon, array mbira
- Szalóki Ági - ének
- Rohmann Ditta - cselló
- Csókás Zsolt - gitár
- Dés András - ütőhangszerek
Az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó, különleges hangszer-összeállítású Trió Squelini zenészei különböző felállásban (Tin Tin Q, Ektar Szőke Quartet stb.) évek óta muzsikálnak együtt s számtalan lemezen szerepeltek már közösen. Az eleinte alkalmilag fellépő Trio Squelini formációjukkal 2014-ben Campiello/Terecske címmel lemezt készítettek, s ennek megjelenése óta rendszeresen koncertező csapattá váltak. 2016-ban jelent meg Furiosocímű lemezük, melyen a kitűnő csellista, Rohmann Ditta működik közre. Ezt az anyagot tavaly februárban, még a lemez megjelenése előtt mutatták be az Opus Jazz Clubban, szeptemberben pedig Csókás Zsolt gitáros vendégszereplésével láthatta őket a klub közönsége.
Ezúttal vadonatúj projekttel mutatkoznak be, melyről Szalai Péter így nyilatkozott: „az esten elhangzó darabok jelentős része az általam kalimbára írt zenéknek ebben a fantasztikus felállásban történő bemutatója is egyúttal. Az anyag a lamellofon hangszereknek egy teljesen új és izgalmas értelmezése, illetve beemelése a kortárs kamara jazz műfajába, színházi eszközök segítségével is”.