Program

ZENE PÁRBAJ 2022 CZ-HU edition

18:00
Könyvtár

Homályba burkolózó, friss, furcsa, egyedi, trendi. Milyen zenei produkciók születtek a Duna és a Moldva partján tavaly és az idén folyamán? A közönség által közkedvelt, stand-up stílusú zenekritikai sorozat először Csehországon kívül! Gyere el, hallgass meg négy lelkes zenei szakértőt, és merülj el az audiovizuálitás kiszámíthatatlan vizeiben. A belépés ingyenes, a program angol nyelven zajlik. 10-ből 9 zeneőrült ajánlásával.


Résztvevők:
▪️ Pándi Balázs
▪️ Pavel Klusák
▪️ Karel Veselý
▪️ Lucia Udvardyová

A beszélgetés angolul zajlik, tolmácsolás nélkül.

Karel Veselý
Zenei publicista és író, 1976-ban született Znojmóban, 2008 óta zenei újságíróként dolgozik, és mind papíralapú (Salon, A2), mind internetes (Aktuálně.cz, Alarm) folyóiratokba ír. A Full Moon zenei magazin és a ČRo - Radio Wave rádióállomás munkatársa. 2010-ben a Tűz zenéje című könyve, 2017-ben pedig a Bomba Funk című regénye jelent meg. Publicisztikákat tartalmazó könyve, a Minden macska szürke 2020-ban jelent meg, Metal című regénye pedig idén. Közreműködött a Planet Nippon, a Tribes és a Made in Japan című könyvek létrejöttében. Forgatókönyvíróként közreműködött a Rapstory és a Rap leckék című televíziós sorozatokban.

Lucia Udvardyová
Szlovák zenei újságíró, kurátor és szervző. 2010-ben társalapítója volt az Easterndaze projektnek, amelynek célja a közép- és kelet-európai underground szcénák dokumentálása és összekapcsolása. Dolgozott többek között a Cseh Rádióval, a Resonance FM-mel, a Cashmere Radio-val, a The Quietusszal és a The Wire-rel. 2016 óta ő a kuátora az Easterndaze x Berlin sorozatnak, amelynek célja, hogy összehozza a berlini és a közép-kelet-európai régió kollektíváit. Emellett előadásokat tart és beszélgetéseken vesz részt, valamint hanggal kapcsolatos workshopokat vezet. Udvardyová a SHAPE platformnak dolgozik, egy páneurópai fesztiválkezdeményezésnek, amely az innovatív zenei és audiovizuális művészetet támogatja.

Pándi Balázs
Magyar dobos és újságíró. Dolgozott és turnézott már a világ különböző előadóival, többek között a Venetian Snares-szel, Otto von Schirach-hal, To Live and Shave in L.A.-vel és másokkal. A Blood of Heroes projektben működött közre dobosként. Balázs 2010-ben Bong-Rával közösen indított egy electronica-metal-breakcore projektet Wormskull néven. 2012-től a saját neve alatt is fellép koncerteken és fesztiválokon. 2013 óta újságíróként dolgozott az Index magyar hírportálnál, annak 2020 júliusi megszűnése után a Telexhez ment át.

Pavel Klusák
Zenei író, rádióban közvetít, és kurátorként kísérleti és független zenei fesztiválokon működik közre. Régóta érdeklik a zene társadalmi és politikai összefüggései. A Gott. Egy csehszlovák történet c. könyve, amely a popzene és a popkultúra történetét meséli el a szocialista Csehszlovákiában, elnyerte a Magnesia Litera cseh irodalmi díj 2021-es év könyve fődíját.




A programra a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Galéria
5Kép
2022 december 02 péntek