Hírek

Hírek A megismerés ajándéka

A Korossy Kvartett a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítését, illetve a minél szélesebb repertoár bemutatását tűzte ki céljául. Eddigi legnagyobb vállalkozásuk, a 2023 november 13-án induló Bartók-sorozat keretében két év alatt, hat koncerten a magyar zeneszerző összes vonósnégyesét szólaltatják meg a BMC Koncerttermében, amelyek mellé a zeneirodalom legnagyobb szerzőitől választottak műveket. A sorozatról Osztrosits Éva hegedűművésszel beszélgettünk.

Mióta játszotok együtt?

A Korossy Quartet 2018-ban alakult meg, de a csapat akkor még más zenészekből állt. Én 2019-ben csatlakoztam. Ez volt az az év, amikor megérett bennünk az elhatározás, hogy mindannyian a vonósnégyesezést tekintjük a karrierünk legfőbb prioritásának, és ennek megfelelő komolysággal láttunk munkához. 2021-ben elindultunk a Bartók Világversenyen, ahol öt különdíjat nyertünk el, és a befektetett munka még jobban összekovácsolt minket. A következő évben kialakult a kvartett jelenleg is aktív felállása: csatlakozott hozzánk Kurgyis András, én pedig a brácsás székéről átültem második hegedűt játszani. Mind a négyen eltérő személyiségek vagyunk, de az értékrendünk közös, és megegyeztünk abban, hogy az általunk kijelölt emberi értékeket sem zenei, sem gazdasági megfontolások nem írhatják felül – ennek szellemében dolgozzuk ki az interpretációinkat, és döntjük el, hogy milyen fellépéseket vállalunk. 

Hogyan látjátok, milyen irányban folytatódik a nagy múltú vonósnégyes-kultúra?

Szerintem él és virul a műfaj, csak a mai világ már másféle értékeket hangsúlyoz. A régi nagyok előadásmódja például gyakran nagyvonalúbb volt a precizitást illetően, de több kifejezőerővel bírt – figyelnünk kell arra, hogy a technikai profizmusra való törekvés ne menjen a zeneiség rovására. A világ felgyorsult tempója nem kedvez a vonósnégyesezés szellemiségének, és amíg egy együttes nem válik keresetté, a megélhetés előteremtése alapvető probléma. A kvartettek eleve nehezen jönnek létre: négy, szakmaiságban passzoló embernek egymásra kell találnia, és odaadóan rászánnia az ideje és energiája túlnyomó részét a vonósnégyesezésre, úgy, hogy az élethelyzetük bármilyen irányba változik, a fókusz nem mozdulhat el. A vonósnégyes tényleg olyan, mint egy család, annak minden szépségével és kihívásával. Utóbbiakkal mi úgy birkózunk meg, hogy a kellő pillanatban hangosan kimondjuk, hogy valójában nagyon szeretjük egymást, és hálásak vagyunk, hogy együtt játszhatunk – erre emlékezve a rosszabb napjainkban sem vesszük túl érzékenyen azt, amin nem kellene megbántódni.

Kik kísérnek benneteket ezen az úton?

Az elmúlt évben a madridi Reina Sofía egyetemen tanultunk az Alban Berg Quartet primáriusánál, Günther Pichlernél. Egyhetes, rendkívül intenzív periódusokban dolgoztunk, ami alaposan próbára tett minket emberileg és művészileg egyaránt. Az idei tanévtől Bécsben folytatjuk a munkát Pichlerrel, intézményhez nem kötött formában. Járunk hivatalos és nem hivatalos kurzusokra is, Gulyás Márta, Kováts Péter és Takács-Nagy Gábor különösen sokat segít nekünk a fejlődésben. 

Miben működik másképp egy vonósnégyes, mint mondjuk egy más összeállítású kamaraegyüttes vagy zenekar?

Mindannyian játszunk különböző kamaraformációkban és kisebb-nagyobb együttesekben is. Én például az UMZE tagja vagyok, Andris a budapesti Operaház brácsás szólamvezetője, Gergő pedig szólistaként is sok felkérést kap. Amiben a vonósnégyes mint együttes különleges, hogy állandó, bensőséges csapatmunkát és közös életformát feltételez, hiszen ki kell dolgoznunk azt az egységes vonóshangzást, amiről a jó vonósnégyeseket azonnal meg lehet ismerni. Heti 4-5 alkalommal próbálunk, egyszerre legfeljebb 3 órát. A próba célja a hatékony információcsere, amelyre mindenkinek egyéni gyakorlás során kell felkészülnie. A műfaj komplexitása is egyedülálló, nem pusztán üres frázis, hogy a zeneirodalom csúcsteljesítményei születtek erre az apparátusra. Mind a négy hangszernek megvan a maga szerepe: a belső szólamokat azért izgalmas játszani, mert hol a közös hangzást kell támogatniuk, hol pedig hirtelen előtérbe kerülnek.

Haydn, Beethoven vagy Bartók összes vonósnégyesét eljátszani a legnagyobb, vonósnégyest próbáló feladatnak számít. Honnan jött az elhatározás, hogy ti is belevágtok egy Bartók-összesbe?

Amikor összeállt a csapat, már akkor megfogalmazódott bennünk az a közös vágy és cél, hogy Bartók mind a hat vonósnégyesét eljátsszuk. A Bartók Világversenyre megtanultunk kettőt, és a fejünkbe vettük, hogy akkor miért ne tegyük mellé a másik négyet. Azon is elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen műveket lehetne társítani hozzájuk, így született a novemberben induló sorozat koncepciója – nagyon hálásak vagyunk, hogy a BMC befogadta ezt a hat koncertet!

Mi alapján válogattátok össze a programot?

Elsősorban az érzelmi kontrasztot kerestük a művek között, és ahol lehet, formai párhuzamokra vagy ellentétekre is szeretnénk rávilágítani. Például az első koncert műsorán szereplő két darab, Beethoven cisz-moll kvartettje és Bartók első vonósnégyese egyaránt lassú fúgával kezdődik, de Bartók darabja fiatalon, Beethovené a zeneszerző utolsó alkotókorszakában készült, így – bár a személyesség és a szenvedély mindkettőben kulcsfontosságú – a hangvételük gyökeresen eltér. 

Miben rejlik a Bartók-vonósnégyesek nehézsége és ajándéka?

A hat mű egyetlen közös kihívása talán az, hogy elejétől a végéig egyben tartsuk őket. Ezen felül mindegyiknek megvan a maga fő nehézsége. Az ötödik kvartett szövete például rendkívül sűrű, ezért hosszú ideig küzdöttünk azzal, hogy ki tudjuk belőle hozni az egyes motívumokat. A legnagyobb ajándék maga a folyamat: átélni a darabok megismerését, közös felfedezését, aztán ezt az élményt a közönség számára is érzékelhetővé tenni.

A Korossy Kvartett tagjai:
Korossy-Khayll Csongor – hegedű
Osztrosits Éva – hegedű
Kurgyis András – brácsa
Devich Gergely – cselló

Interjú: Molnár Fanni

Fotó: Felvégi Andrea


Kapcsolódó programok:

Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 1. | Bartók és Beethoven
2023.11.13. 19:00
BMC Koncertterem

Műsor:
Bartók Béla: 1. vonósnégyes
Ludwig van Beethoven: cisz-moll vonósnégyes, op. 131

Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 2. | Bartók és Mendelssohn
2024.02.12. 19:00
BMC Koncertterem

Műsor:
Felix Mendelssohn-Bartholdy: a-moll vonósnégyes, op. 13
Bartók Béla: 2. vonósnégyes

Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 3. | Bartók, Haydn és Stravinsky
2024.05.13. 19:00
BMC Koncertterem

Műsor:
Joseph Haydn: B-dúr vonósnégyes, op. 76/4
Igor Stravinsky: Három vonósnégyes-darab
Bartók Béla: 3. vonósnégyes