Program

BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Verseny Gálakoncert

19:30
Koncertterem
Műsor:

Fekete Gyula: Harsonaverseny
Kecskés D. Balázs: Harsonaverseny basszusharsonára és vonószenekarra

Közreműködik:
  • A Harsonaverseny döntősei
  • Budapesti Vonósok
  • Vezényel: Kovács László
  • Műsorvezető: Becze Szilvia

A BMC által 2016-ban életre hívott Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Verseny második alkalommal kerül megrendezésre. A versenyre 3 kontinens 14 országából összesen 29 fiatal harsonás jelentkezett, hogy összemérje tudását augusztus 26. és szeptember 2. között Budapesten.

A BMC világszerte 406 zenei főiskola és konzervatórium, 123 zenekar és 38 harsonaszövetség részére juttatta el a felhívását, amelynek eredményeképpen rendkívül széles lett a mezőny. Brit, ciprusi, francia, lengyel, német, osztrák, portugál, svájci, szlovén, török, ukrán és természetesen magyar jelentkezők mellett a tengerentúlról is érkezett nevezés dél-koreai, kínai és venezuelai versenyzőktől.

A nemzetközi zsűri által bírált megmérettetést a díjazottak nyilvános gálakoncertje zárja szeptember 2-án, a BMC Koncerttermében.

A koncertre a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A verseny programja itt található.

2018 szeptember 02 vasárnap