A rendhagyó – két akusztikus gitár, ütőhangszerek – felállású Dés András Trió cizellált, ízléses, műfaji határokkal mit sem törődő kamarazenéje folyamatosan keresi az újat, de az ismerős zenei elemek használata révén jóleső akusztikai otthonosságot is teremt hallgatói számára. Oldott, ugyanakkor rendkívül fegyelmezett előadásaikból sugárzik a kompozíciókkal való közös játék, a koncentrált egymásra figyelés és az improvizálás öröme. Inspirációjukat a hagyományos és a nem hagyományos források sokféleségéből merítik. Aki úgymond jazzt akar, ne itt keresse, de aki engedi hogy átjárja a sokszínű hangzások ereje, az élvezni fogja az egymásba fonódó hangok, ritmusok és zenei horizontok gazdag szövetét.

„A zenészek kreativitása oly erős, hogy nem látjuk, lehetne-e még bármit is hozzátenni ehhez a trióhoz. A finoman kidolgozott gitárhangok Dés András számtalan ütőhangszerének zsongásával keverednek, s bár lehet, hogy fiai Andrást a világ legrosszabb énekesének tartják, de kiderül róla, hogy a jelenleg egyik leginvenciózusabb ütőhangszeres művésszel van dolgunk, és nem csak Magyarországon. Egész játéka dallamközpontú, szinte ürügy csupán, hogy hangsúlyozza a gitárok hangjait. A trió a klasszikus zene autokráciája és a szabad jazz anarchiája között teremti meg szimfóniáját, valahol ott, ahol egy háttérben meghúzódó zenei váz –  egyfajta vízjel csupán, mely sugalmaz, de nem korlátoz – biztosítja a teret a kölcsönösség, az odafigyeléss és az önkifejezés számára. Ebben a teljesen szabad és nyitott megközelítésben a zene evidencia, s a harmónia a szerző számára oly fontos tolerancia manifesztálódása.” Raphaël Benoit, Citizenjazz