Program

Hajdu Klára Quartet

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Hajdu Klára - ének
  • Cseke Gábor - zongora
  • Soós Márton - nagybőgő
  • Richter Ambrus - dob

Hajdu Klára a hazai jazzélet kiemelkedő énekes-dalszerzője, tanára. Majdnem egy évtizedig énekelt a népszerű, Fonogram-díjas és aranylemezes Balázs Elemér Grouppal. 2008-ban megalapította saját kvartettjét, mellyel immár három, a szakma és a közönség által is nagyra értékelt lemezük jelent meg. A 2013-ban napvilágot látott, Come with me jazz standardeket, népdalfeldolgozásokat és Klára saját szerzeményeit tartalmazza, a 2015-ben megjelent, Plays Standards Dedicated to Chet Baker című lemez pedig tisztelgés a legendás jazztrombitás és énekes előtt. A korongon Chet Baker kompozícióit, és az általa híressé lett jazz standardeket dolgozták fel saját stílusukban a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével. Az albumot 2017 elején "Az év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjra jelölték. 2019-ben Cseke Gábor váltotta fel Oláh Krisztiánt a zongorista szerepében, a ritmusszekcióban pedig továbbra is Soós Márton bőgős és Hoff Marcell dobos, a zenekar alapító tagjai foglalnak helyet. Klárára dalszerzőként is felfigyelt a szakma, hiszen a You're Gonna Rise című szerzeményét, melyet Szakonyi Milánnal hangszerelt, A Dal2019 című televíziós műsor szakmai zsűrije beválogatta a legjobb harminc közé. A kvartett Journey című albumát 2020-ban rögzítette, és azonnal Fonogram-jelölést kapott, Klára pedig a jazzma.hu közönségszavazásán, valamint a MagyarJazz.hu szerkesztői szavazásán elnyerte "Az év énekesnője" címet.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.

℗ BMC

Galéria
2Kép
2021 július 29 csütörtök