A zeneszerzőket mindig is érdekelte, hogy kortárs vagy már elhunyt kollégáik zenéjéből idézzenek, azokból átiratokat, átdolgozásokat készítsenek. Ez a hagyomány máig él és izgalmas feladatotkat ad az alkotók számára, miközben a hallgatót büszkeséggel vegyes örömteli érzés töltheti el a kölcsönvett zenék felismerése közben.

E témakörben tulajdonképpen három dolog lehet érdekes: a zeneszerző
1. kitől mit választ saját művének tárgyául,
2. miként integrálja a kölcsönzött anyagot saját zenei rendszerébe,
3. és – a legérdekesebb szempont talán az, hogy – miért e zenéket, zeneszerzőket választotta.

Horváth Balázs szerzői estjén ez alkalommal csupa olyan kamarazenei kompozíció szólal meg, mely korábbi zenék átdolgozása, vagy azokból vett idézetre épül. A „kitől mit” kérdésre a válasz egyszerű, és már most felfedhető: H. Schütz, J. S. Bach, J. F. Fasch, W. A. Mozart, R. Schumann, J. Brahms, M. Reger műrészletei bukkannak fel az elhangzó művekben. A „miként” kérdésre az kap választ, aki eljön és meghallgatja, hogyan integrálja Horváth Balázs e szerzőket saját zenéjébe. A „miért” rejtelmeibe pedig a művek elhangzása előtt fogjuk a közönség soraiban ülőket beavatni.